Cseppekből vala minden / Din picături sunt toate

Cseppekből vala minden

Írta: Irina Lucia MIHALCA
Fordította: Stracula Attila

A gondolatok mozgásából megilletődés lesz,
mélybe ugrasz, sarkából kizökken az álom,
válaszokra várakozol,
illuziók,
töprengés kísér, izgalom susog,
helyzet, ragaszkodás, 
örvényükben nem te vagy,
jelenlétben, te érzékben vagy akkor.
Hogyha látod, akkor hitet is jelent,
akkor valójában igaz is?

Míg szíved csöndjében belső hangodra várakozol,
elmélyülsz a titokzatosban,
tüzet csiholsz
s ráébredsz, minden csupán az űr.
S az űr, nem más, maga az Isten. 
Ott nincs sem idő, sem formaszerűség,
a formák a peremen köröket írnak le, 
s nem önmagadban,
abban a körben összegyűjtöd a múltadat,
öröm, dráma, gondolat, nevek, érzelem,
s az űrben csupán a semmi.
Ha hátat fordítasz a jövődnek, 
s a múltba tekintesz, 
láthatod, hogy minden szertefoszlik. 
Ami a testen kívül létezik, 
minden, pusztán csak az ész szüleményei,
még az emberi „szeretet” is.
Minden. A múltba nyúlik (az emlékezet)
vagy a jövőbe (az ábránd),
sohasem a jelenben.
Ezidőben nem
várakozik az értelem.

Az élet pusztán a jelen. A valóságban
irdatlan jelen idők
Őbenne ötvöződik egybe,
minden-azon-időben.
Egyetlen pillanat alatt.
Érezd csak, ne eszmélj,
ne mérsékeld eszmédet, 
érezd
a jelenléted a Mostanban.
Csakis akkor vagy jómagad, szabad teremtés, 
a külső formák soha, csakis az a lény létezik,
az álmok fel- és eltűnnek, szertefoszlik
a végtelen felé vezető út.
A mindenség bennünk lakik.
A mostan szakadatlan, változatlan, 
azon semmi, átfoghatatlan.
Csupán ennyiből áll a szerelem.
Az együttérzés és
az abból fakadó örömérzés
bearanyozza templomodat. 
Engedd őt napként lelked
mélyén középen csillogni!

Valamennyi dolog formája
Isten létezésének az illuzióját kelti.
Amikor ezt megértetted
ne nevess. Képtelenség.
Egy út, egy csúcs, egy cél elérése
kevés megismerni Őt,
hanem lemondani 
formákkal való azonosulásról. 
Lehull egy lepel, lépcsőfok a fény felé,
lepel után lepel hull le,
a semmi azonos mindazzal
ami körül létezik, 
ami álmaidban beszél hozzád, 
Általa Mindenbe hatolván.
Mennyi béke, mennyi szeretet és
mennyi boldogság együttes házhelye!

Ki vagy te? Ha jómagam beleolvadok
és te is követsz, kik leszünk mi? 
Nem mi leszünk, csak Ő,
egyek leszünk, Ővele,
egyek vagyunk, része egy egésznek, 
én, te, életünk társ-teremtője,
az egyetlen, nagyszerű, örök, mozgásban és
egyetértésben élő teremtés.

Cseppekből vala minden…

*************

Din picături sunt toate

de Irina Lucia MIHALCA

Din mişcarea gândurilor apar emoţiile, 
plonjezi în adâncuri, visul iese din matcă, 
răspunsurile te-aşteaptă, 
iluzii sunt, 
în urmă foşnesc gânduri, emoţii, 
stări, ataşamente, 
în vârtejul lor nu eşti tu, 
în prezenţă, în simţiri, atunci eşti tu. 
Dacă a vedea înseamnă a crede, 
oare, este şi adevărat?

În tăcerea inimii asculţi vocea lăuntrică, 
intri înăuntru, în mister, 
trezeşti focul 
şi tot ce descoperi e golul. 
Acel gol este El, Dumnezeu. 
Acolo nu există timp, nu există formă, 
la periferie se rotesc formele, 
nu în centrul tău, 
în cercul acela se-adună trecutul, 
cu fericiri, drame, idei, nume, trăiri, 
în acel gol, doar nimicul. 
De stai cu spatele la viitor, 
privind, în urmă, vezi 
cum se risipesc toate astea. 
Tot ce există în exterior 
sunt produse de minte, 
chiar şi “iubirea” oamenilor. 
Totul. Se întinde în trecut ( memorie) 
sau în viitor ( fantezie), 
niciodată în prezent. 
Natura minţii 
nu poate sta în acest timp.

Viaţa este doar prezent. O infinitate 
de momente prezente 
ce-n realitate sunt doar Unul, 
Totul-în-acelaşi-timp. 
Un singur, identic, moment. 
Simţind, nu gândind, 
nu încetinind mintea, 
simţind 
sau a fi prezenţă în Acum. 
Doar atunci eşti tu, o fiinţă liberă, 
doar acea fiinţă există, nu formele din jur, 
iluziile apar, dispar, mor, renasc, 
o scară ce duce la infinit. 
Universul este în noi. 
Acel acum este mereu neschimbat, 
identic nimic, de necuprins. 
Doar aceea este iubirea. 
Compasiunea 
şi bucuria ei curgătoare 
va lumina întreg templul tău. 
Las-o să strălucească 
în centrul fiinţei tale!

Dumnezeu se ascunde în tot 
şi lasă iluzia că formele ar exista. 
Când înţelegi asta nu poţi 
să nu râzi. Pare absurd. 
A-L cunoaşte nu este să ajungi 
la un drum, un vârf, un ţel, 
ci o renunţare 
la a te identifica cu forma. 
Un văl se ridică, trepte spre lumină,
văl după văl se ridică, 
acel nimic este identic 
în tot ce există, 
în vis şi-n viziuni îţi vorbeşte, 
intrând în El se intră în Tot. 
Atâta pace, atâta iubire 
şi-atâta bucurie la un loc!

Cine e celălalt? De eu intru acum 
şi o faci şi tu, cine suntem? 
Nu suntem noi, ci El, 
suntem Unul, uniţi cu El, 
suntem aceiaşi, parte din întreg, 
eu, tu, co-creatorul 
propriei vieţi,
o singură fiinţă măreaţă, eternă, 
în mişcare şi-n înţelegere.

Din picături sunt toate…